42.195 méter

Hosszú leszek és végül érzelgős. Mindenkinek van egy saját belső maratonja, a következő sorokban leírom az enyémet.

Távolról indulunk

Mindig is átlagosan elfogadható szemszögből tekintettem a maratonfutásra. Ember feletti teljesítmény, kibírhatatlanul sok mozgás – még gyalogolva is, nemhogy lefutva.

Az egyik, és nekünk is tanított legenda szerint i.e. 490-ben athéni seregek szétverték a perzsákat Marathónnál, de azok ezt egy komolyabb ellencsapással reagálták volna le. Hogy erről hírt vigyen, egy Pheidippidész nevű katona lefutotta a tengerparti város és Athén közti 42 km-es távot. Aztán holtan rogyott össze.
A másik legenda szerint az említett katona Athén és Spárta között futott egy kört (2×260km), utóbbiak segítségét kérve. Aztán holtan rogyott össze.

Mindenesetre a modern olimpiai játékok rendszerint maratonfutással zárulnak, amit imagea béke futásának is neveznek. Ez utóbbi elnevezéssel 1924 óta, Európa első maratonfutásaként teljesítik a versenyzők a távot Kassán. Idén a budapesti rendezvény a kassaival egy időben, október 4-én került megtartásra. Ezen alkalom inspirálhatta a szoborlap.hu egyik adminját, hogy a korábbi bejegyzésemben már hivatkozott kassai szobrot feltöltse a lapra. Annyira megörültem, hogy pólót is készítettem Tünde egyik felvételéből.

De végül mégis odaérünk

Több, mint 11 évnyi dohányzás után 2007. februárjában tettem le a cigarettát és 113 kilósan, magas vérnyomás miatt kialakult aggasztó szédülési rohamokon beijedve úgy döntöttem, hogy meg kell változtatnom az életstílusomat.

Futni kezdtem, először a közeli utcákban körözve. Az első heteket követően elértem, hogy 5 percig folyamatosan bírtam, bár a végére már kifulladtam. Égett a bokám, fájt a térdem és ziháltam. Két hónappal később lefutottam az első kört a Margitszigeten. Igaz, hogy 45 perc alatt, de sikerült.

A távot folyamatosan növeltem, javult az állóképességem, és az étkezési szokásaim átalakításával elértem, hogy lassan fogyni kezdtem. 2008-ban elindultam az első kisebb versenyeken, ősszel lefutottam a félmaratont. Az idei évet 83 kilóval és azzal a céllal kezdtem, hogy megcsinálom a 42 kilométert.

Múlt vasárnap ez sikerült, bár 32 km-nél elértem egy olyan falat, amivel még soha nem találkoztam életemben. Fél óra szenvedés és félig futás, félig séta következett, miközben folyamatos hányingerrel, szédüléssel küzdöttem, a végén már csak összegörnyedve vártam, hogy javuljon a helyzet.
“Agyban dől el” – visszhangzott a fejemben. Aztán valaki hirtelen rám kiáltott, hogy ne álljak, és csináljam végig, ha már itt tartok.

Elég baromságon elmélkedtem már, hogy meg tudjam magyarázni magamnak a helyzet viszonylagosságát és az észlelésem esetleges délibábjait – így hát felálltam és jó tempóban lefutottam az utolsó 7 km-t :]
Egy olyan típusú boldog borzongás volt bennem végig, mint amikor egy álom teljesül. De ebben az esetben ez egy elnyújtott, fél órás hullámzásban lökött a cél felé. Az utolsó egyenesben még egy sprint is belefért, hogy aztán félholtan feküdjek ki a fűre, de igazán érezzem, hogy beértem. Végre megcsináltam.

Ez az én kis maratonom és úgy látom, hogy az élete során mindenkinek megvan a sajátja. A legszebb tapasztalat az egészben számomra a fal és annak megsemmisítése – az egész relativitásának felfogása és átélése. Ezoterikus blabla, okkult hülyéskedés nélkül mondom: ezt a falat is csak én kreáltam, ergo le is bonthatom; bármikor ugye.

Számolunk

Ha már futok, számolok :]

2009. október – Budapest: 5:00
2010. április – Bécs: 4:13
2010. október – Budapest: 4:04
2011. április – Bécs: 4:01
2011. október – Budapest: 4:48 (upsz)
2012. május – Prága: 4:03
2012. október – Budapest: 4:47 vég(r)e.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük