Tegnap kimentem az első Critical Mass megmozdulásomra, mivel agócska jelezte, hogy ő is megemelné a járművét. Eddigi idegenkedésemhez képest nagyon pozitív csalódás volt az egész. A jófej cangás itt is jófej volt, a paraszt meg itt is paraszt, de legalább regulázta a köz.
Sikerült készítenem jó néhány alulexponált és homályos képet, megosztásra csak az alábbit tartom érdemesnek.
Családilag mozdultunk, tesóim is tekertek. A tömegben teljes mértékben átélhető volt a birkulás, a csapatba beleélés, vagyis a résznek levés. És ez jó volt. Tetszett. Már azért is, mert az utóbbi időben igényem volt egy kis társadalom felé nyitásra – ez pedig jó terepnek tűnt.
Az est szépsége nekem az volt, hogy így, tömegben is képesek voltunk (99%) megállni a pirosnál, zebráknál, kiengedni az autókat, nem hajtani a sínekre. Ergo úgy viselkedni, ahogy tényleg kellene mindig, ahhoz, hogy megmutassuk a kételkedőknek és kritikusoknak, hogy a bicikli ugyanolyan jogú közlekedési eszköz, mint a többi járgány az úton.
Gyerekkorom meghatározó eszköze volt a kerékpár, falun nem kellett rajzani, random tömegbe szerveződni, ott ez az alternatíva egyértelmű és természetes. A fővárosban még kell néhány együtt eltöltött év ahhoz, hogy normálisan tudjunk közlekedni az utakon.
Emellett rengeteg autóson egyértelmű támogatás látszott. Türelmesek voltak, sokan biztatták a tömeget, beszédbe elegyedtek a felvonulókkal, vagy csak mosolyogtak egy jót. Egy-két kisebb odaszólogatás volt, meg motorbőgetés, de ez simán belefér.