Mivel úgy tűnik, hogy valamelyest összefonódik az életem és egy 1986-ban gyártott kisbusz története, ezért megosztom itt is, hogyan és miként kötöttem ki újra az ultradermnél.
Tavaly októberben vásároltam egy Volkswagen Transporter T3-as Multivant, amit azonnal el is kereszteltem Rozinak. A vásárlást követően 2-3000 km-t tettem meg a hölggyel, de a tavalyi év végére egyre több ilyen-olyan probléma jelentkezett. Mivel eleinte azt hittem, hogy a szerelőhöz hordozgatás jó megoldás, csak „tüneti kezeléseket” kapott a kicsike, ami oda vezetett, hogy idén áprilisban, egészen pontosan Húsvét vasárnap reggel, Szekszárdra indulásra készen, mindenkivel a kocsiban, a lendkerék egyszer csak eltörte az önindító pajzsot (ugye, neked sem teljesen tiszta?! nekem sem volt az…). Aztán még egyszer eltörte. Aztán lecserélték a lendkereket. Aztán megint eltörte.
Teltek a hónapok, és az akkori szerviz nem jött rá a hiba okára. Budaörsre szállíttattam Rozit, ahol újabb 1 hónapig várakozott, nyári szabadságok miatt. De a hiba még mindig nem volt meg, bár már épp a motor szétszedése következett volna…
Ekkor – egy újabb önindító vásárlása kapcsán – találkoztam valakivel a fővárostól 50 km-re, aki T3-asokkal foglalkozik: az udvarán is állt pár darab, ő maga is azzal járt. Azonnal tudtam: jó helyen járok. Az elmondottak alapján gyors diagnózist adott: motorcsere.
Kis tanakodás után átszállíttattam hozzá Rozit augusztus elején. Ez volt a 3. tréler ebben az évben, amiből 2-t az Autóklub állt. Egyébként kb. 7-szer jöttek még ki ezen kívül, így elmondhatom, hogy maximálisan kihasználtam a 11 ezer körüli éves díjat.
Szeptember elején hoztam el az újjászületett öreglányt. Picit korrigáltam a korábbi nézeteimet, és vettem egy szerszámkészletet: kisebb-nagyobb dolgokat megoldok már azóta magam is. Találtam angol nyelvű leírásokat (teljes könyveket), amik sokat segítettek abban, hogy átlássam, mi is van belül. Például így találtam meg a második aksit a vezető oldali ülés alatt! :)
1 év bizakodás és elkeseredés közt ingázás után a kitartás hozzásegített ahhoz, hogy most már úgy érzem, értem egy kicsit a járgányt, és amikor vidékre indulok, nem attól rettegek, hogy hol rohadok le, és hova kell este kihívnom a klubot.
Persze mindenki óvott a vásárlástól anno, amit egy idő után meg is értettem – de ez a speciális vonzalom és folyamatos kíváncsiság még a magamfajta elvárosiasodott, szerelni nem tudó webprogramozókat is hozzásegítheti ahhoz, hogy egy közel 30 éves autó legyen az egyik legmegnyugtatóbb dolog egy utazás során.
Egyébként mivel 5 éve bringával járok a városban télen-nyáron, Rozit kifejezetten kirándulásra, „kalandozásra” vettem, és remélem, hogy ez a jövőben sikerülni is fog.
